Galéria

  • k2
  • k5
  • k6
  • k1
  • k3
  • k4

virtualis seta

Naptár

 ◄◄ 
 ◄ 
 ►► 
 ► 
szeptember 2019
H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30

konyv banner

Gróf Istvánné és Tóth Ferencné kapta idén a Székesfehérvár Közoktatásáért díjat

Ma tartotta hagyományos pedagógusnapi ünnepségét Székesfehérvár önkormányzata. Itt adták át a Székesfehérvár közoktatásáért díjat is, melyet idén két óvodavezetőnek ítélt oda a város képviselő testülete. Gróf Istvánné a Nefelejcs Óvoda nyugalmazott vezetője és Tóth Ferencné a Tulipános Óvoda jelenlegi igazgatója vehetett át elismerést.

Tóth Ferencnének, a Tulipános Óvoda vezetőjének a díjjal köszönték meg 39 éves szakmai, a jövő nemzedékéért és 15 éves vezetői, az óvodába járó gyermekekért végzett elhivatott munkáját. A Székesfehérvár Közoktatásáért díj másik idei kitüntetettje Gróf Istvánné, a Nefelejcs Óvoda vezetője, aki szintén az óvodai területen és hosszú időn át vezetőként segítette a fehérvári gyermekek fejlődését, nevelését.

A Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola növendékei és Gombó Viola Lotti, a IV. Fehérvári Versünnep győztesének ünnepi műsorát követően dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte a pedagógusokat. „Az óvónők, tanítók és tanárok hivatása az oktatás-nevelés mellett a tehetséggondozás, amely komoly feladat és felelősség. Gyergyai Albert azt vallotta, a jó tanár nemcsak pedagógus, hanem kertész, filozófus, esztéta, lélekbúvár, művész és mesterember egy személyben. Nemcsak tudását közvetíti - bár az sem kevés -, kozoktatasert2hanem példát ad, jellemet formál, ültet, gyomlál, olt és szemez, mint a kertész, életet visz a könyvekbe, a könyveken keresztül a tanításba, állandó s eleven hidat épít az eszmény és a mindennap, az elvontság és tapasztalás közé. „Mindenki életében vannak meghatározó pedagógus egyéniségek, akiknek, ha tehetjük, kötelességünk köszönetet mondani. Nemcsak ünnepeken, hanem hétköznapokon is." - hangsúlyozta az ünnep kapcsán Székesfehérvár polgármestere.

A köszöntőt követően adta át dr. Cser-Palkovics András a Székesfehérvár Közoktatásáért díjat, amelyet idén Tóth Ferencnének, a Tulipános Óvoda vezetőjének és Gróf Istvánnénak, a Nefelejcs Óvoda vezetőjének ítéltek oda.

Tóth Ferencné1986 óta a Tulipános Óvodában dolgozik. Fehérvár egyik elismert és közkedvelt óvodája ez, amelyet a kollektíva és a szülők bizalmából, valamint az önkormányzat szakmai elismerése révén immár 2000 óta vezetőként irányít. Odafigyel kollégáira, az intézmény példaadó szakmai munkájára és mindezek publikálására is. „Céltudatos egyéniség, demokratikus vezetési stílussal. Odafigyel, hogy megfelelő képzettségű, gyermekszerető felnőttek, nevelők foglalkozzanak a gyerekekkel. A dolgozók érdekeit figyelembe veszi, segítőkész." – így vélekednek róla kollégái, akik erre a díjra őt felterjesztették.

Mindemellett jut ideje a folyamatos szakmai megújulásra, valamint a pályázati lehetőségek és szülői felajánlások bevonására, amellyel az óvoda épületének állagmegóvása és az egyre komfortosabb környezet kialakítása megvalósul. A városban elsőként alakított ki sószobát, odafigyel a hátrányos helyzetű gyermekekre, az óvodai konyhára, valamint arra, hogy igazán „zöld" legyen az óvoda, amelyet vezet.

Gróf Istvánné,a Nefelejcs Óvoda 1974-es megnyitása óta dolgozott az intézményben, amelynek 1993-tól óvodavezetői feladatait is ellátta. Kollégái szerint: „Rátermettség, elhivatottság, gyermekekkel, szülőkkel, kollégákkal való folyamatos együttműködés jellemzi." A város többi oktatási intézményével folyamatos kapcsolatot ápolt, szakmai tudását szívesen megosztotta partner munkatársakkal. Az ő motivációjára óvodapedagógusok sokasága ismerkedett meg a Montessori módszerrel, referencia intézményi szinten jó gyakorlataikat azóta is alkalmazzák.

Szakmai munkájának elismeréseként 1985-ben Miniszteri dicséretben részesült, 1992-ben megismerkedett Montessori pedagógiával és alapító tagja lett a Magyarországi Montessori Egyesületnek, a területi kör vezetőjeként 20 évet töltött el a módszer a megismertetésével. Gyermekek százainak mutatott irányt, és adott szüleiknek segítséget a nevelés irányelveiben. 2007-ben főtanácsosi címet kapott. 38 év munka után arra az elhatározásra jutott, hogy befejezi hivatását-szolgálatát, vezetői tevékenységét.

 

 

Elérhetőségeink

8000 Székesfehérvár,
Jókai u. 1-3., Oskola u. 2-4.
(bejárat az Oskola utcából,
a templommal szemben)    
Telefon: 06 22-511-322
           
E-mail:info@hiemerhaz.hu

uszt logok